Hozzászólás ehhez Hajfestés

Henna

A henna valójában nem más, mint egy növényi alapanyagból előállított festék, mely alkalmas a haj festésére. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy a teljesen természetes összetevőiből adódóan, egyáltalán nem jut méreganyag a szervezetbe.

A henna kisimítja és táplálja a hajat, erőt és rugalmasságot ad a hajszálaknak, javítja a fejbőr pH-értékét és ragyogóbbá teszi a hajszálakat. Ideális azok számára, akik a kémiai anyagokra való érzékenység vagy allergia miatt nem használhatnak szintetikus hajfestéket.

A természetes henna vöröses, narancsos színt ad a hajnak. A barna, szőke vagy fekete árnyalatokat már egyéb növényekkel is összekeverik, tehát ezek a színek már nem 100% hennából vannak.

A hennával való hajfestésnek van a kicsit melósabb változata, amikor hennaport veszünk, és nekünk kell forró vízzel kikeverni, majd ha testmelegre hűlt, felvihetjük a hajra. Ezután még fóliába plusz törölközőbe érdemes tekerni a hajat, és rajta kell tartani legalább 60 percig.

Egyszerűbb módja amikor készre kevert Henna hajszínező balzsamot vásárolunk és azzal festjük be a hajunkat, ugyanúgy mint bármelyik készre kevert hajfestékkel. Ráadásul ez a fajta hajszínező nemcsak színt ad, hanem a hajat is ápolja, puhítja és fényessé varázsolja. Nem muszáj hajszínváltoztatásra használni, arra is jó, ha csak élénkíteni, frissíteni akarjuk természetes hajszínünket és ápolni a hajunkat.

Hozzászólás ehhez Hajfestés

Hajfestés vagy színezés? Melyiket válasszam?

A hajszín meghatározza az ember megjelenését – ezért érdemes alaposan átgondolnunk, milyen hajszín illik hozzánk. Sokat számít arcbőrünk színe is, de fontos, hogy az egyéniségünkhöz is passzoljon. Nyilván senki sem szeretne úgy tükörbe nézni, hogy önmagát idegennek látja… A hajszín megválasztásában szerepet játszik még a haj- és bőr típusa, valamint a haj szerkezetét is érdemes figyelembe venni.

Mi a különbség a hajszínezés és a hajfestés között?

Színezés

A hajszín felfrissítésére és fényesebbé tételére való.  A szín nem hatol be a haj szerkezetébe, hanem tisztán a hajon kívülről tapad meg. Ezért ez a legkíméletesebb hajfestési technika. Azonban ezzel a módszerrel nem lehet a hajszínt nagymértékben megváltoztatni vagy világosítani, valamint az ősz hajat sem fogja be tökéletesen. Előnye: 8-10 hajmosás után kikopik a hajból, nem roncsolja és nem szárítja ki.

https://fodraszkellektar.hu/hajszinezo-sampon

Tartós hajszínező

A normál színezővel ellentétben a tartós színező már tartalmaz kémiai összetevőket, és a kutikula rétegét kissé megnyitja a felhordás során. Ez tartósabbá teszi, és körülbelül 28 hajmosásig bírja. A normál színezéshez hasonlóan nincs kockázata mivel a szín fokozatosan kimosódik. A tartós színezővel a haj mesterségesen pigmentált, így akár egy árnyalattal is világosítható.

Vigyázat: Az új árnyalat vagy színezés előtt feltétlenül beszélje meg a fodrásszal, hogy mennyi idő telt el az utolsó festés óta, mert a lerakódott színpigmentek kellemetlen meglepetéseket okozhatnak.

https://fodraszkellektar.hu/hajszinezo

Hajfestés

A tartós hajszín eléréséhez már hajfestéket használunk. Alkalmas színváltoztatásra, illetve az ősz haj tökéletes fedésére is. A hajfesték mélyen behatol a hajba, nem mosható ki, mint a színezők, hanem tartósan ott marad. Hátránya: A hajfestékeket oxidálószerrel keverik össze. Minél erősebb az oxidálószer, annál jobban károsodik a haj. Ezért fontos, hogy a festett hajra megfelelő hajápoló szereket használjunk.

https://fodraszkellektar.hu/hajfestek

Szőkítés

Amennyiben már festett a hajunk, nem tudjuk világosítani más szín hozzáadásával, csak szőkítéssel. Ha természetes hajszínünket szeretnénk legalább 2-3 árnyalattal világosítani azt csakis szőkítéssel tudjuk megoldani. Szőkítés során a színpigmenteket eltávolítják a hajból. Bár a szőkítés akár nyolc árnyalatban is világosíthatja a hajat, a kémiai folyamat rendkívül káros hatással van a hajra.

https://fodraszkellektar.hu/szokito

Az, hogy végül melyik módszert választjuk, nagyban függ az elérni kívánt színeredménytől is.

A festett haj ápolása

Amennyiben gyakran fested vagy szőkíted a hajad, folyamatosan károsítod a haj szerkezetét. Az agresszív vegyszereknek köszönhetően – főleg szőkítéskor – a hajvégek gyorsabban letörnek, az egész haj hamar kiszárad. Ennek megelőzése érdekében különösen fontos a megfelelő hajápolás. Ha szeretnéd, hogy festett hajad színe sokáig tartson és szép fénye maradjon, használj festett hajra való színvédő ápolószereket és rendszeresen vágasd hajvégeidet.

Hozzászólás ehhez Hajápolás, Hajfestés

Hajszíntrendek

Balayage: Még mindig nagyon népszerű! A fodrász tincsenként viszi fel a hasjfestéket. Ez egy nagyon kreatív hajfestési technika, ahol a fodrász képes változtatni a színezés intenzitását és menetét, valamint kiváló hatásokat hozhat létre, erőteljesebb és gyengébb tónusokkal. Védi a haj szerkezetét és szuper természetesnek tűnik.

Ombré Hair: A lelkesedés továbbra sem enyhül! A hajtrend meglehetősen változó, és úgy tűnik, hogy az évszakok váltakozásával újra és újra meghatározza önmagát. Nyáron a barna vagy karamellbarna tincsek a verhetetlen kedvencek, melyeknek  világosabb tónusú végei úgy néznek ki, mintha a hajat frissen csókolta volna meg a nyári nap. Ősszel és télen aztán előkerülnek a kicsit tüzesebbek a színek, és a hajvégek a klasszikus piros árnyalatoktól a pasztell árnyalatokig vagy a neoncsúcsokig fénylenek.

Granny Hair: Míg az idősebb nők mindent megtesznek, hogy elrejtsék ősz hajukat, addig a fiatal nők a pasztellszürkére esküsznek! A rozé, ibolya vagy sárgabarack pasztell árnyalatai friss és modern megjelenést kölcsönöznek a hajszínnek.

Metál hajszín: Legyen szó jeges ezüstről, meleg bronzról vagy erőteljes aranyról – a csillogó hajszínek abszolút vonzzák a szemet! Tehát ha kifejezetten elbűvölőnek szeretne látszani, akkor feltétlenül kövesse ezt a trendet.

Babylights: Ez a hajtrend a szuperfinom tincsekről szól. A gyermekhaj természetes fényei ihlették. A babaylights háromdimenziós hatást kölcsönöz a hajnak, ezért dúsabbnak tűnik, így tökéletes a vékony szálú puha hajhoz. Ha csak felfrissíteni szeretné természetes hajszínét, ez a színtrend a megfelelő választás az Ön számára.

Hozzászólás ehhez Hajfestés

Melyik hajszín illik hozzám?

Időnként mindenki szeretne megújulni, változtatni valamit a külsején.  Azonban mielőtt kipróbálunk egy új hajszínt, nem árt tudni: milyen hajszín illik hozzánk és milyen típusúak vagyunk?

Az, hogy milyen hajszín illik hozzád, nagyban függ a szín típusától. Négy különböző színtípus létezik: tavasz, nyár, ősz és tél típus. A fő különbség az, hogy a bőr meleg vagy hideg feltónusú. Ha az arc enyhén kékesnek tűnik, akkor hideg tónusú nyár vagy tél típus. Ha a bőr sárgásabban csillog, az arcszín meleg tavasz vagy ősz típus.

Így derítheted ki, hogy te melyik típusba tartozol:

Felváltva tarts egy ezüst és egy arany kendőt az arcodhoz, de fontos, hogy nappali fényben nézd meg magad a tükörben. Ha az ezüst kendő üdévé és egészségessé varázsolja arcodat, akkor a nyár vagy tél színtípushoz tartozol. Ha az aranyszínű kendőtől ragyogsz, akkor tavasz vagy ősz típus vagy.

Tavasz típus

A világos, aranyszínű arcszínhez a legjobb, ha meleg hajszínt választunk, például aranyszőke, réz-, eperszőke vagy meleg világos-középbarna hajszínt. Lehetőleg kerüljük a hamvas tónusokat vagy a sötét hajszíneket.

Nyár típus

A nyár típus kékes felhanggal és finom, rózsás arcszínnel rendelkezik. Ehhez a típushoz illik a hamvasszőke vagy a barna hajszín, de a platina szőke vagy a kékes aláfestésű vörös hajszínek is. A meleg, arany színek nem ajánlottak.

Ősz típus

A barna szemű és bronzszínű nők az ősz színtípushoz tartoznak. Ehhez jól passzolnak a meleg-barna vagy szőke tónusok. Ha a kiemelésekről van szó, válasszunk aranyszőke vagy rézvörös kiemeléseket. A hamvasszínű tónusok kevésbé előnyösek az ősz típus számára.

Tél típus

Az úgynevezett hófehér típus nagyon világos bőrű, kékes tónusú, és sötét hajjal rendelkezik. Ezért a sötét, hamvas tónusok megfelelnek a tél típusnak. Nem javasoltak az arany árnyalatok vagy kiemelések, mert tompává varázsolják a szép arcszínt.

Hozzászólás ehhez Hajfestés

Henna avagy a növényi eredetű hajfestő szerek

Igen sok növény nedve felhasználható a haj színének többé-kevésbé tartós és természetes árnyalatokra való megfestésére.

Erre a célra alkalmas a zöld dió burkának, a rebarbarának, a hennának és a rengnek kivonata. Ezek a növényi hajfestő szerek keleten ősidők óta ismertek. A henna és a reng ma is kereskedelmi forgalomban van.

A növényi hajfestő szerek általában ártalmatlanok. Színezőképességük gyenge, a felhasznált drogok változó hatóanyag tartalmúak, a festési hatóidő hosszabb, és az eredmény sem mindig kifogástalan. (pl. őszhajfedésnél)

A hennát a Lawsonia inermis ciprusféle növény porrá őrölt leveleiből állítják elő. Önálló festékként használják. A henna önmagában a szőke hajat karottavörösre, a gesztenyebarnát mahagónivörösre, a sötétbarnát vöröses gesztenyebarnára festi.

A reng az Indigofera tinctoria cserje szárított leveleiből készült drog. A reng önmagában nem használatos, csak hennával keverve, amivel így már a vöröses szőkétől a feketéig lehet vele árnyalatokat elérni.

Az iparilag előállított növényi hajfesték a két drog finomra őrölt és szitált porából készül, meghatározott keverési arányban. Ezeket a porokat vízzel vagy gyógynövény főzettel keverték el, attól függően milyen színt akartak elérni.

Ma már nem csak por alakban kapható a henna, hanem dobozos-tubusos kiszerelésben, mely festékkrém állagú, használatra kész. Előnye, hogy a hatóidő rövidebb mint a por állagú hennánál, és nem tartalmaz ammóniát, rezorcinolt, PPD-t és oxidálószerek sem kellenek hozzá. A hajat nem károsítja, és nem szárítja ki.

A hennát tiszta, frissen mosott száraz hajra kell felvinni, így kapjuk a legjobb és legtartósabb színeredményt. Minél tovább van a hajon, annál intenzívebb a szín. Fontos, hogy világosítani, szőkíteni nem lehet vele.